Bemutatkozás

Photo

Rólunk:

1996-ban véletlenül találtunk rá egy holtággal bekerített területre, amit megvásároltunk és ide állítottunk fel egy lakókocsit. Megkezdtük a terület rendezését és talán még mi sem tudtuk mi lesz ebből! Ismerőseink furcsán néztek ránk, nem nagyon hitték ők sem ,hogy itt egy jövedelmező vállalkozást ki lehet alakítani. Feleségemmel ketten csináltuk a kert építést, faházakat építettünk és együtt próbáltuk megtanulni a horgásztatást, halbiológia rejtélyeit, fortélyait.

Gödöllői egyetemen megszereztem a tógazda képesítést, hogy a tudományt is segítségűl hívjam álmaim megvalósításához. Az ötletekből 20 év elteltével sem fogytunk ki és a mai napig állandóan tanulunk, képezzük magunkat. A horgásztavunk nem csak a munkánk hanem az életünk a hivatásunk lett,a vendégeink egy része törzsvendég lett és baráti kapcsolatok alakultak ki .A mai napig annak élünk, hogy vállalkozásunkat jobbá, szebbé tegyük és minnél több örömet, élményt szerezzünk vendégeinknek ,hogy tényleg azt érezzék ,hogy az "ELDORÁDÓ-n vannak!

 

A horgásztó bemutatása:

 

Horgásztavunk a Jászság szívében, Budapesttől 80 km-re, Jászberény szomszédságában, Jászteleken működik. A Zagyva holtágból kialakított két egy hektáros tóhoz tartozik egy 1 hektáros rendezett park is. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy horgászaink megtapasztalhassák a nagy fogások örömét ezért az 1. tó csak a sporthorgászok birodalma! Itt nagy testű halak vannak és minden halat kifogás után vissza kell helyezni természetes élőhelyére. De nem szeretnénk azokat sem cserben hagyni akik szeretik a halat enni is , ezért a 2. tó napijegyes oldal és itt lehetőség van arra ,hogy a kifogott halat elvihesse a horgász. A kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy ne csak a horgászat szerelmeseinek, hanem az őt kísérő családtagoknak is kellemes kikapcsolódást nyújtsunk. Pihenőparkunkat úgy alakítottuk ki, hogy lehetőségünk legyen vendégeinket egy füvesített, árnyas fákkal és színes virágokkal teli területen fogadni . Igyekszünk gyermekeik számára is örömtelivé varázsolni a nálunk eltöltött napot. Ennek megfelelően gyermekjátszóteret alakítottunk ki a horgásztó területén és különböző korosztálynak különböző játékokat tudunk biztosítani.A napsütéstől árnyas fák védenek mindenkit, aki a szabadban tartózkodik, az esőtől viszon védelmet nyújtanak fedett horgászülőkéink és a kisérőknek gyerek sarokkal ellátott teraszunk.Természetesen bográcsolásra, nyársalásra is van lehetőség az erre a célra kialakított főzőhelyen és ha elkészült a finom halpaprikás, azt akár a szabadban, a friss levegőn, akár a 70 fős fedett teraszon elfogyaszthatják A messziről érkező horgászoknak és kisérőiknek előzetes megbeszélés alapján éjszakai szállást is tudunk biztosítani faházban vagy lakókocsiban is. Reméljük ezzel a kis tájékoztatóval felkeltettük érdeklődésüket és személyesen is felkeresik tavunkat. További és részletesebb információt a különböző menüpontok alatt találhatnak érdeklődő vendégeink.

Várunk mindenkit az Eldorádó horgásztóra!

Tisztelettel: Dobos István és Dobos Zsuzsa

Térkép

Photo

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Google map


Nagyobb térképre váltás